Kéksisakosok idegi alapon

2022. 06 21. 13:25

Holland ENSZ-katonák Ratko Mladics ezredessel Srebrenicában, 1995. július 15-én
Forrás: Twitter/Wild.rooster.com

Bocsánatot kért a holland miniszterelnök azon honfitársaitól, akik a boszniai Srebrenicában történt népirtás idején az ENSZ kötelékében teljesítettek békefenntartó szolgálatot, ám a holland kormány utóbb nem állt ki kellőképp mellettük. Mark Rutte közölte: az 1995-ös tragédiáért a szerbek, nem pedig a hollandok a felelősek. Ismeretes, Ratko Mladics elállatiasodott katonái 8300 bosnyák férfit és fiút gyilkoltak le, miközben az ott ténfergő holland kéksisakosok csak néztek, mint a moziban.

(Kis színes – ha jó ide ez a szó. Pár éve a népirtást elrendelő Mladics az egyik tárgyaláson „sátáni gyűlöletbíróságnak” nevezte az ügyében eljáró nemzetközi bírákat, majd szünetet kért, amíg cellájából elhozzák a műfogsorát, hogy jobban tudjon beszélni. El is szaladt érte egy fürge smasszer, ám a sziszegő hangzóira igényes böllér a protkó meghozatala után kijelentette, inkább eltekint a beszédétől, mert még azt is ellene fordítaná a piszok ügyész, szakadna rá az épület födémszerkezete. Nagyjából ennyit mondott a bősz vádlott, majd fogsorát zsebre vágva valami fityiszfélét mutatott a bírói pulpituson döbbenten vakarózó jogtudósoknak.)

Bár a holland legfelsőbb bíróság is kimondta a kéksisakosok felelősségét, amiért azok még a bázisukra menekülőket sem védték meg, ám gyorsan hozzátették: felelősségük csak kismértékű, mert az áldozatokat így is, úgy is megölték volna. A holland média úgy tudja, a bámész veteránok közül sokan még ma is „idegi alapon vannak” – a most meakulpázó Rutte-kormány tavaly fejenként ötezer euróval gyámolította a megviselt exharcosokat.

„Arrafelé már mindenki meghülyült?” – kérdi egy olvasó. Nyilván költői a kérdés.

Pilhál György
Magyar Nemzet