Akkor most kivel van Karigeri?

2022. 06 17. 09:39

Karácsony Gergely, a baloldal „polihisztora”.
Fotó: Mirkó István

A történelmi tájékozottság sem az erőssége Karácsony Gergelynek. Egy héttel azután, hogy az általa celebrált Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, közterületet nevez el Horn Gyuláról, a néhai karhatalmista miniszterelnökről, a főpolgármester tegnap már arról anekdotázott Facebook-oldalán, hogy 1989. június 16-án kiskamaszként „izgatottan figyelte” a tévét: „Nagy Imre újratemetése a rendszerváltás kezdetét, a szabad, demokratikus Magyarország eljövetelét jelentette. […] Több ezer magyar állt a Hősök terén. Fiatalok, idősek, nők és férfiak, mást gondolván a világ dolgairól, de közös hittel követték utolsó útjára Nagy Imrét. Jó volna, hogy ha ez a közös hitünk újra ránk találna stb.”

Mindez azért érdekes, ugye, mert az utcanév-tulajdonosnak javasolt pufajkás Horn Gyula annak idején épp a túloldalon sürgött-forgott, karhatalmistaként részt vett a forradalom leverésében, majd a „rendcsinálásban”.

Akkor most kivel is van Karigeri?

Mentségére szóljon, hogy a nála patinásabb anyaszomorító, Gyurcsány Ferenc is megkavarta már a bolsevik hívek tisztánlátását. Az egykorvolt kormányfő 2004. november negyedikén a 301-es parcellánál ekképp „szólította meg” a mártír miniszterelnököt: „Imre, te mit gondolsz, hogyan kell boldogulni ebben a veszekedős világban, hogyan van egyszerre haza és haladás, hogyan van demokrácia és hatékony állam?” A bratyizós pertura sokan felszisszentek, tekintve, hogy Láriferi épp abból a szemkilövőhegyi villából ruccant ki a temetőbe, amelyet feleségének nagyapja, boldogult Apró Antal a Nagy Imre-per „sikeres” lebonyolításáért kapott jutalmul.

Ja, hogy a múltat végképp eltörölni…

Pilhál György
Magyar Nemzet