Illusztráció. Horn Gyulát ábrázoló portré az MSZP egykori elnökének tiszteletére rendezett emlékkonferencián a XI. kerületi Villányi úti Konferencia-központban 2018. szeptember 12-én
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Mint tudjuk, a Fővárosi Közgyűlés megszavazta: egy XIII. kerületi sétányt neveznek el Horn Gyuláról, az ország egykori MSZP-s miniszterelnökéről. Nem zavarta a testületet, hogy törvény mondja ki, nem viselheti közterület a nevét olyan személynek, aki önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Mint a pufajkás Horn. Az ikonhiányban szenvedő ellenzéket nyilván az motiválja, hogy – míg ki nem itta magát a hatalomból – utoljára Horn Gyula volt képes egy karámban tartani a baloldalt.

Újabban ciklikusan elő-előáll valaki Horn Gyulával. Pár esztendeje Szabó Zsolt MSZP-s néptribun ajánlotta figyelmünkbe, mekkora korszakos tett volt Gyulától, amikor 1989-ben föltekerte a nyugati határsorompót. Annak dacára állt elő ezzel, hogy alighanem maga is tudta: másképpen volt az a sorompós sztori, mint ahogyan a szocialista történetírás megörökítette. Még a nyitás szándékát sem a pufajkás, hanem Németh Miklós akkori kormányfő terjesztette elő Mihail Gorbacsovnál, majd ugyanő tájékoztatta erről Helmut Kohl kancellárt is. Horn csak úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió stúdiójába. Elvitte a show-t, ő lett „a határnyitó”. (Megjegyzem, Németországban a mai napig Németh Miklóst tekintik a nyitás hősének – dacára annak, hogy a kerítésátvágásnál már Horn fotóztatta magát a sajtóban.)

Pár éve a sajtkukac Ujhelyi István javasolta: kapjon az Országházban egy termet „a huszadik század egyik legkomolyabb, legnagyobb hatással bíró magyar államférfiúja”. Azzal érvelt: több mint kétszáz különféle helyiség van a Házban, miért ne lehetne az egyik Horn-terem.

Orbánék helyében én a büfébe beleegyeztem volna…

Pilhál György
Magyar Nemzet