A Nagy-Magyarország emlékmű Nagykanizsán.

1920. június 4-én, a versaillesi Kis-Trianon kastélyban aláírták azt a békeszerződésnek titulált diktátumot, amely végérvényesen megpecsételte a háborúból vesztesen kikerülő Magyarország sorsát. Az ország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának több mint felét.

Történészek mai napig vitatják, hogy mi volt a végzetes esemény oka. Az viszont tény, hogy a monarchia széthullása utáni polgári forradalom, majd az azt követő Tanácsköztársaság zűrzavaros időszakában nem volt olyan kormánya az országnak, amely kellő súllyal képviselhette volna a magyar érdekeket a háború lezárására irányuló tárgyalások idején.

A szomszédos népek nemzeti mozgalmai és az európai nagyhatalmi érdekek egyaránt jelentősen közrejátszottak a trianoni országvesztés bekövetkeztében. A Dél- illetve Felvidéken és Erdélyben élő nemzeti kisebbségek fellázadtak a dualista Osztrák-Magyar Monarcia regnálása idején föléjük rendelt Magyarország ellen. A szomszédos országok vezetői meglovagolták ezt az állapotot, és nem kis hamissággal, de hatásosan léptek fel saját érdekeik képviseletében a trianoni osztozkodáson. Ugyanakkor nem férhet kétség a győztes hatalmaknak azon törekvéséhez sem, hogy végérvényesen szétzúzzák azt az erős közép-európai birodalmat, amit a háború előtti Magyarország megtestesített.

A nevezetes dátummal hazánk kiszakadt Európa vérkeringéséből. A mind földrajzilag és gazdaságilag szervesen egy egységnek tekintendő Kárpát-medencét Trianon szétszabdalta. Folyóink mind a szomszéd országokban erednek, s az akkori Európában korszerűnek számító vasúthálózatunk fővonalai a határon kívülre kerültek és elveszítettük tengeri kijáratunkat (Fiume) is.

Trianon tehát nem felejthető. Hatása mindmáig meghatározza az igazságtalanul megcsonkított Magyarország gazdasági és nemzeti létét. Az elvesztett gazdasági potenciál és a rabló szomszédságnak koncul odavetett nemzetrészek hiánya ma is befolyásoló tényezőnek minősülnek az ország boldogulása tekintetében.

Trianon a mai napig élő, soha el nem évülő nemzeti fájdalmunk.

F.L.