Olga asszony és az „egyenes beszéd”

2022. 05 23. 09:03

Az ATV egykori „vallatóasszonya” felszólít…

Ismerjük Kálmán Olga „egyenes beszédét”…
Fotó: facebook videó

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője, az ATV egykori „vallatóasszonya” dörgedelmes felhívással fordult a kormányhoz.

„Emberileg és politikailag is visszataszítónak tartjuk, hogy az új fideszes elit, az ország leggazdagabb emberei a magyar családok zsebében turkálnak, és a nehezen megkeresett mindennapi betevőn akarnak még gazdagabbak lenni.” – írta a DK-s, amúgy tv-riporterként magát függetlenként meghatározó, az „egyenes beszédet” kedvelő frakciószóvivő.

Kiemelte, hogy a legtöbb élelmiszer 20-30 százalékkal drágult alig egy év alatt, és ezen nem segített a kormányzati árstop sem.

Azon túl, hogy az ellenzéki koalíció választás előtti és utáni „politizálása” és magatartása miatt szót sem érdemelne Kálmán Olga „felszólítása”, azért nem ártana, ha szólna néhány szót nyugati elvbarátainak is, hogy fejezzék be a fegyverek szállítását Ukrajnába, s talán felhívhatná Washingtonban a Fehér Házat, hogy az Egyesült Államok vessen véget Oroszország ellen Ukrajnában vívott háborújának.

S amint – meglátja majd Kálmán Olga pártja, amely egyébként törvénytelennek tartja a kormányt – vége lesz ennek a háborúnak, az infláció sem folytatódik ilyen ütemben.

Sem Magyarországon, sem Európában, sem az egész világon. Mert Olga asszony elfeledkezett arról, hogy nem magyar jelenség az árak emelkedése. Sőt, a legtöbb országot sokkal jobban érinti. Szóval ez lenne az „egyenes beszéd” Olga asszony?

S még egy kérdés: ha ez a kormány, ez az Országgyűlés törvénytelen, akkor mit keresnek a Parlamentben?

Én tudom: több milliárd forinttal többet, mint az előző ciklusban… Ez hány százalékos emelkedés érdemi munka nélkül (lásd kivonulunk, bevonulunk…)?

Ekler Elemér