A nagykövetet hiába várták Pethőhenyén
„Fontos ügyek jöttek közbe”
Pethőhenyén nagyon várták április 28-án, csütörtökön Ljubov Nepopot, Ukrajna nagykövet asszonyát, aki az előzetes levélváltás alapján elfogadta a falu polgármesterének meghívását.
A látogatást azért kérte Deák István György, mert a 450 lelkes faluban több, mint negyven háborús menekült él. Részben Kárpátaljáról érkezett magyar ajkúak, de vannak ukrán és orosz nemzetiségűek is.
Készült a falu, készültek a menekültek is természetesen, de a nagykövet asszony vizitje felkeltette a sajtó érdeklődését is. Ott volt az MTVA, az MTI, a Zalai Hírlap tudósítója, s természetesen a Zalatáj munkatársa is.
Nem sokkal déli 12 óra előtt gördült be a kék rendszámtáblás követségi autó a faluház parkolójába, s kiszállt belőle – a nagykövet asszony helyett – Kerechanyn Dmytro követségi titkár.
No, jegyezték meg a sajtó képviselői, nem biztos, hogy ez így „eladható” esemény lesz az országos sajtóban.
A követségi titkár viszont ettől függetlenül tette a dolgát, sorra látogatta honfitársait a falu által biztosított szálláshelyeken. Elbeszélgetett velük, majd a tapasztalatokat aztán fehér asztal mellett osztotta meg a polgármesterrel. Köszönetet mondott Pethőhenye községének, hogy befogadta a menekülteket, s példamutató módon gondoskodik róluk. Elhangzottak kényes kérdések, felvetések a vendéglátóktól, amik rendezéséhez ukrán részről is segítség kell.
Természetesen elhangzott az a kérdés is, hogy miért nem tudott eljönni Ljubov Nepop nagykövet asszony Pethőhenyére. A válasz nem nélkülözte a diplomáciai stílust: a háborús helyzettel összefüggő fontos tárgyalásokon kell részt vennie.
Csak mellékesen jegyzem meg: Ljubov Nepop a napokban hosszú interjút adott a Partizán nevű közéleti-politikai YouTube csatornának. Ennek műsorvezetője Gulyás Márton baloldali politikai aktivista. Érdemes meghallgatni, hogy miket mondott a nagykövet asszony. Ezek után talán nem is hiányzott pethőhenyei látogatása.
Ekler Elemér