Kanizsa és Egerszeg…
Üzenet egykori diákvárosomnak (13.)
Az 1970-es évek elején vagyunk. Nagykanizsa tanácselnöke akkor már a murakeresztúri születésű Mózes Pál, aki 1968 április 8-tól egészen 1989 május 25-ig a dél-zalai város első embere. Persze csak városi pártbizottság titkára után. Erre az időszakra esik a Tungsram, a Kanizsa Sörgyár, a Kanizsa Bútorgyár, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár fejlesztése, technológiai előrelépése.
Hasonló pályát futott be Zalaegerszegen Kustos Lajos, akit 1967-ben választottak meg a megyeszékhely tanácselnökének, s ezt a pozíciót huszonhárom éven keresztül töltötte be. Ebben az időszakban – hasonlóan Nagykanizsához – itt is jelentős ipartelepítésre került sor. Többek között a Zalai Kőolajipari Vállalat, a Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Vállalat, a Ganz Mávag Zalaegerszegi Gyára, a Zala Bútorgyár, s még sorolhatnám a meghatározó üzemeket.
Nekünk, a Winkler Lajos Vegyipari Technikum diákjainak némi közünk azért már volt a gyárakban, üzemekben zajló munkához. Minden tanév után egy hónapos kötelező szakmai gyakorlat várt ránk. Mivel akkor Zalában még csak nyomokban léteztek ilyen jellegű gyárak, a gyakorlatokat többnyire máshol töltöttük.
Anyai nagynéném Budapesten lakott, így egyértelmű volt, hogy a kötelezően kirótt gyakorlatot is ott töltöm, egybekötve a családi vizittel. Az első év után a Lakk és Festékipari Vállalat újpesti gyártelepén ismerkedtem a szocialista munkamorállal. Szakmai ismeretekkel nem túlságosan gyarapodva, de egy kellemes budapesti nyaralással gazdagabban érkeztem haza.
A második osztály feltételezett elvégzése után – a szakmai gyakorlat sikertelensége osztályismétlést is jelenthetett – a Chinoin Gyógyszergyártó Vállalatnál próbáltam ellesni a szakma fortélyait. A mai napig az maradt meg leginkább bennem, hogy rengeteg szőlőcukrot ettünk, s az ugyancsak – hasonló célból – ott lévő szovjet egyetemista lányokat biciklizni tanítottuk. Természetesen mi is „egyetemisták” voltunk, hogy legyen is valamire esélyük, de ez nem is érdekelte különösképpen a testvéri szovjet hallgatókat.
A harmadik osztály elvégzése után már nem vettem igénybe budapesti nagynéném szíves vendéglátását, pedig nagyon jól éreztem magam náluk. Éva néném férje a dunai sétahajózás egyik hajóján volt kapitány, amit természetesen kihasználtam, mint ahogy azt is, hogy nagynéném a Dagály fürdő alkalmazottja volt.
Az iskolai iránymutatás azonban úgy szólt, hogy harmadik osztály után szeretettel várnak bennünket a Zalai Kőolajipari Vállalatnál. A fogadásra nem lehetett panasz. A vállalat párttitkára mindenre kiterjedő ideológiai eligazítást tartott, s utána még lelkesen biztatott bennünket arra is, hogy nyugodtan kérdezzünk. Hát én kérdeztem:
– Tessék már mondani, a marxizmus-leninizmusnak mi köze van ahhoz, hogy a kőolaj lepárlásánál a finombenzin hány fokon válik le?
A pártitkárnak nem tetszett a kérdés, s ezt éreztem is a szakmai gyakorlatomra kapott jegynél. Annál kedvezőbb volt viszont a kőolajos TMK-sok hozzáállása, akikkel hatalmas focicsatákat vívtunk az ebédszünetekben.
A Kanizsai Arsenal focicsapatunk pedig folytatta sikersorozatát, máig életem egyik csodálatos élménye marad. Sorra vertük a kanizsai csapatokat, sőt a nyári szünetben Zalaegerszegen is felléptünk. A strandra hívtak bennünket, kispályás meccsre, ott lent a „gödörben”. Aki emlékszik még arra az időszakra, tudja, hogy ott azért nem akárkik rúgták a labdát. Amolyan kihívásos erőpróba volt ott fellépni.
S ott is letettük névjegyünket…
Ekler Elemér
(Folytatjuk)
Kanizsa és Egerszeg… (1.) (2021. 07. 09.)
Kanizsa és Egerszeg… (2.) (2021. 08. 10.)
Kanizsa és Egerszeg… (3.) (2021. 08. 27.)
Kanizsa és Egerszeg… (4.) (2021. 09. 15.)
Kanizsa és Egerszeg… (5) (2021.09.24.)
Kanizsa és Egerszeg… (6) (2021.10.08.)
Kanizsa és Egerszeg… (7.) (2021.10.21.)
Kanizsa és Egerszeg… (8.) (2021.11.12.)
Kanizsa és Egerszeg… (9.) (2021.11.25.)
Kanizsa és Egerszeg… (10.) (2021.12.14.)
Kanizsa és Egerszeg… (11.) (2022.01.25.)
Kanizsa és Egerszeg… (12.) (2022.02.18.)