Orbán Viktor Nagykanizsán

2022. 03 28. 12:05

A miniszterelnököt Cseresnyés Péter fogadta.

A zalaegerszegi avatóünnepségek után Orbán Viktor miniszterelnök a dél-zalai városba, Nagykanizsára is ellátogatott.

A kormányfőt több százan köszöntötték, biztosítva arról, hogy április 3-án a Fidesz-KDNP pártszövetségét támogatják az országgyűlési választáson.

Orbán Viktor a Plakátház előtt, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester társaságában beszélt. Elmondta: azért jött Nagykanizsára, mert Cseresnyés Péter hívta, s a múltkori látogatása után szerencsét hozott neki.

– Azért jöttünk össze, hogy lelkesítsük egymást, hiszen nyolc nap múlva választás – fogalmazott a miniszterelnök. – Ma az a feladat, hogy erősebbek legyünk, ehhez lelkesítenünk kell egymást. Mindenkinek el kell mondani, hogy az ország jövőjéről van szó, ezért fontos a döntés. Ebben a városban Cseresnyés Pétert kell támogatni, aki országgyűlési képviselőként szolgálta a mögöttünk hagyott négy évet. Jól ismerjük, szeretünk vele dolgozni, ő egyfajta pannon ember, precíz és pontos. Szerettem vele dolgozni, s szeretnék a jövőben is. (Forrás: zaol, MTI)