A kanizsai Horváth Jácint „szövegkörnyezete”

2022. 03 11. 10:45

A bűzösborz és Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter és Horváth Jácint. A „szövegkörnyezet” sajnos hiányzik a képről.
Fotó: Horváth Jácint facebook oldala

 

Korábban már megkerestük a demokratikus ellenzék Zala megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit, hogy miképpen vélekednek miniszterelnök-jelöltjük finoman is szólva furcsa kijelentéséről. Márki-Zay Péter ugyanis azt mondta, hogy ők a kommunistákat és a fasisztákat is képviselik.

Csupán Horváth Jácint (Zala megye 3. számú választókerület, Nagykanizsa) válaszolt. (Erre a későbbiekben visszatérünk.) Dr. Csidei Irén (Zala megye, 1. számú választókerület, Zalaegerszeg) és Elekes István (Zala megye, 2. számú választókerület, Keszthely) nem reagált.

Március 8-án újabb levelet küldtünk a három képviselőjelöltnek. A kérdéseink a következők voltak:

– Egyetért-e azzal, hogy Magyarország küldjön fegyvereket és katonákat az ukrajnai háborúba (Márki-Zay Pétertől elhangzott ez)?

– Támogatja-e, hogy bármely ország Magyarország területén át fegyvereket juttasson el Ukrajnába, vagy katonái hazánkon keresztül jussanak el a háborús övezetbe?

Horváth Jácint nem hazudtolta meg önmagát, még aznap válaszolt:

„Nagyon szívesen válaszolok, de nekem elkerülte a figyelmem, hogy Márki-Zay Péter pontosan azt mondta: „Magyarország küldjön fegyvereket és katonákat az ukrajnai háborúba”. Kérem linkelje be az autentikus (nem másodközlésből származó) forrást erre nem szövegkörnyezetéből kiemelve. Amennyiben ez megvan, utána szívesen reagálok.

Dr. Csidei Irén és Elekes István még nem jelentkezett. Természetesen azonnal megosztjuk olvasóinkkal véleményüket, ha azt megírják nekünk.

* * *

Az ellenzék üres padsorai 2022 március 10.-én Novák Katalin eskütételén. Csak azt adták, ami az énjük…
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Eddig a tények, s most következzen a vélemény! Megértjük dr. Csidei Irén és Elekes István hallgatását. Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni. Ha lelkiismeretük irányítja véleményüket, akkor a kérdésekre csak egyfajta válasz adható. S az pedig ellentmond Márki-Zay Péter kijelentéseinek.

Más kérdés Horváth Jácint gyors válasza. Úgy tűnik, hogy neki a szövegkörnyezet állandó „védőügyvéde” lett.

Kedves Jácint! Miközben a szövegkörnyezetet hívja segítségül, az Ön politikai főnökei kamuvideókat gyártanak, álhírekkel támadják a kormányt, diplomát hazudnak maguknak, csúszópénzt követelnek, eladnák a Városházát jutalék fejében. Ilyenkor hol van a szövegkörnyezet?

Én megértem az Ön politikai ambícióit, hiszen mindig törekvő, magasívű elképzelései voltak. Aztán általában nekiütközött a valóságnak. Emlékszik még a gelsei ábrándjaira? De napjainkban, a nagykanizsai önkormányzatban sem állnak feladatuk magaslatán. Nem én állítom, hanem napi téma Nagykanizsán, hogy az Önök által vezetett önkormányzat cégeinél nincs minden rendben.

Kedves Jácint! Tudja, Észak-Amerikában van egy bűdösborz fajta, szkunknak hívják, ami nevéhez „méltóan” olyan undorító váladékot ereszt ki, aminek szaga hosszú ideig megmarad. Észak-Amerikából keveredett hozzánk az a hibbant vándorprédikátor, aki most az Önök miniszterelnök-jelöltje. Ő nem hátulról engedi ki ezt a szörnyűséget, hanem a száján keresztül. Ilyen szintre a magyar ellenzék még soha nem süllyedt. S ezt az embert – politikusnak nem nevezném – Önök követik. Ön pedig „szövegkörnyezet” nevű „védőügyvédtársával” mentegeti is.

Jakab Péter (jobbról) a Jobbik vezére énekel. A demokratikus ellenzék együtt dalol az antiszemita, cigányellenes párttal.
Fotó: badog.blogstar.hu

Arra nem gondolt, hogy Önnek is lehet önálló véleménye? Persze, akkor már nem Ön lenne a térség ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje.

Március tizedikén köztársasági elnököt választott az Országgyűlés. Novák Katalinnak az első körben bizalmat szavaztak. Az Ön elvtársai nem voltak jelen a megválasztott elnök eskütételénél. Több szempontból is – nem tudok mást mondani – bunkók voltak. Egyrészt – az Önök jelöltjével szemben – nem kampánybeszédet mondott Novák Katalin, másrészt hölgyről van szó, harmadrészt nem szoros versenyben, hanem fölényesen győzött. Demokratikus feltételek között.

Már kezdem elhinni azt, ami már Brüsszelben is téma. Konkrétan azt, hogy egyre többen mondják a magyar jobboldali EP-képviselőknek – persze, nem az ülésteremben, csak a folyósokon –, hogy a magyaroknak a legaljasabb ellenzék jutott.

Kedves Jácint! Most ígérem Önnek, hogy április 4-én (érdekes dátum!) reggel, ha Önök nyernek, hívom és gratulálok. Nem leszek boldog, de bunkó sem.

A szövegkörnyezetre sem hivatkozok…

Üdvözlettel:

Ekler Elemér

 

Küldjünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába? (2022.03.08.)