„El akartam kerülni, hogy kampánnyal vádoljanak!”

2022. 01 25. 14:07

Föőr Gábor, s az ellenzéki politika (3.)

Föőr Gábor: – A változáshoz munka kell. Ettől a jelenlegi ellenzéki kampány enyhén szólva is igen messze áll.

Beszélgetésünk Föőr Gáborral (aki az ellenzéki előválasztáson a második helyet szerezte meg választókerületében) egyelőre végéhez közeledik.

– Vártam arra, hogy az előválasztás után előálljanak konkrét programmal. Én csendben maradtam, még azt is el akartam kerülni, hogy választási kampánnyal vádoljanak. Vissza kellett fognom magam, mert ők semmit nem tettek, aminek köszönhetően változást lehetne elérni – mondja.

– Ezt én sem tudnám megcáfolni…

– Az átlagos választópolgár nem látja át a valóságos helyzetet. Az elmúlt időszakban semmit nem csináltak.

– Ezt mire alapozza?

– Meg kell nézni a közösségi oldalakat, mert manapság nagyon sokan ezen fejtik ki véleményüket. A központi anyagmegosztásokon kívül gyakorlatilag nincs érdemi bejegyzés. Olyan, ami értékelhető véleményt ad a jelenlegi helyzetről. Nem látom azt, hogy valamilyen zalai problémával foglalkoznának. Ez a legnagyobb gondom, ezért is próbálom a figyelmet felhívni, hogy a változásért keményen kellene már dolgozni. Ha pedig ez nem megy, akkor nem kellett volna elkezdeni. A momentumos Plesz Dóra például az egész előválasztás alatt folyamatosan kint volt terepen, és próbált az emberekkel kapcsolatot teremteni. Már konkrét ötletei voltak bizonyos problémákra. Itt jön ki igazán a fiatalos lendület. Azért is őt emeltem ki, mert igaz „ellenfelek” voltunk, de benne is azt a tüzet láttam, ami engem is hajt. Gondoljunk csak bele: mi ketten voltunk azok, akiknek semmi közünk nem volt a politikához soha, erre megelőztünk rutinos és pártpénzekkel teli helyi ellenzéki vezetőket. Úgy gondolom, ilyen tűz és tenni akarás kell az igazi változás elérésért.

– S akkor most nem is foglalkozik aktuálpolitikával?

– Elkezdtem összeállítani egy komoly programot, amihez megfelelő felkészültségű csapat is társul. Ez a pártpolitikától teljesen független. Egy komplex programról van szó, ami az egészségügytől egészen az utak állapotáig terjed. Ezzel azért is vártam eddig, mert nem akartam befolyásolni, netán zavarni a programjukat és háttérbe szorítani. Hamarosan egy nagyobb horderejű bejelentést teszek, ami nem csak a helyi, de az országos dolgokra is igen nagy hatással lesz. Az előkészületei hetek óta zajlanak már Budapesten.

– Amikor itt volt Zalaegerszegen Márki-Zay Péter, nem láttuk az Európa téren…

– Munkaügyben távol voltam. Pécsen vettem részt egy nagyszabású rendezvény szervezésén.

– Milyennek ítéli meg dr. Csidei Irén esélyeit?

– Ha az embereknek elmondjuk az igazságot és nyíltan kimondjuk azt, amiről az ellenzéki vezetők is beszélnek, az jót tesz a közhangulatnak. Viszont felmerül a kérdés: az embereket akarjuk képviselni, vagy az önös érdekeinket tartjuk szem előtt. A változáshoz munka kell…

Hogyan látja az országos választási esélyeket?

– Jelenleg nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz a választások végeredménye. Azt mondanám talán, hogy 50-50 százalék az esély, de azt is figyelembe kell venni, hogy a Fidesz még nem állt neki kampányolni. Véleményem szerint az ellenzék legnagyobb előnye az, hogy civil miniszterelnök-jelöltje van. A legnagyobb hátránya a döntések lassúsága. Ennyi pártot összefogni és elérni, hogy az mindenkinek megfeleljen, nagyon nehéz. Márki-Zay Péter és képviselőjelöltjeinek legnagyobb előnye az előválasztás alatt az volt, hogy a helyi kampányt teljesen ránk bízták, így nem kellett várni senkire. A kampányban az, hogy adott helyzetben milyen gyorsan születik döntés, kulcskérdés. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy én nagyon bízok a változásban, mégha a korábbinál sokkal nehezebb helyzetben kell sikeresnek lenni.

Hogy ítéli meg a három zalai választókerületben az esélyeket?

– A változásra a legnagyobb esély talán Zala megye 3-as számú választókerületében (Nagykanizsa a központ – a szerk.) van. Ott az önkormányzati választás eredményei is megmutatták, hogy az ellenzék a többi zalai körzetnél jóval ügyesebb, profibb. A 2-es számú választókerületben (Keszthely a központ – a szerk.) nem túl sok esélyt látok sajnos. Az 1-es számú körzetben (Zalaegerszeg a központ – a szerk.) reménykedtem, hogy lesz változás. Mint azt fentebb már mondtam a mi körzetünkkel kapcsolatban, ahhoz, hogy valami új gondolkodásmód, fiatalos, lendületes és előre mutató dolog elinduljon, nagyon sokat kellene tenni és dolgozni. Ettől a jelenlegi ellenzéki kampány enyhén szólva is igen messze áll.

Ekler Elemér
(Vége)

„Nyeltem egy nagyot…” (1.) (2022.01.19.

„Fidesz-bérencnek neveztek…” (2.) (2022.01.21.)