A korábbinál is önfeladóbb kormánya lett a németeknek a választások után. Angela Merkelt csak a német nemzeti színű zászló zavarta egy rendezvényen, az új alkancellár viszont már tudtára adta nyilvánosságnak, hogy a hányás kerülgeti a haza és a hazaszeretet szavak hallatán. A szociáldemokrata kancellár, Olaf Scholz pedig egyértelművé tette, hogy Németország bevándorlóország. A bevándorlók nem vendégmunkások, akik előbb-utóbb haza-mennek, nem is átmenetileg minősítés nélkül befogadott menekültek vagy turistaként érkezett vendégek. Ők Németországban végleges otthonra leltek, mert a korábban németnek hitt hon az ő országuk.

A történelem sok esetet ismer, amikor idegenek el akarták foglalni más népek otthonát. Ha ez sikerült, a vesztes nép gyorsan a feledés homályába került. Szinte sehol nem kaptak eddig hódítók ilyen szívélyes fogadtatást. A hazáját védő ókori Spárta királya, Leonidász az őt fegyverletételre felszólító perzsa Xerxész királynak csak annyit üzent: gyere, és vedd el tőlem. Hunyadi János pedig úgy védte a hont, hogy a hazánkra pályázó törököket még saját területükön igyekezett megelőző csapásokkal helybenhagyni. Scholz kancellár velük ellentétben azt mondta, ha már itt vagytok – noha azt sem tudjuk rólatok, hogy kik is vagytok –, akkor ez a ti hazátok.

Az Angela Merkel által behívott migránsok miatt vált Németország a németek hazája helyett véglegesen a bevándorlók országává. Ehhez mérhető önfeladást csak 1918-ban láttunk gróf Károlyi Mihálytól. Ő a ránk támadó utódállamok csapatait kíméletlen ellenállás helyett pacifista szólamokkal traktálta.

A frontról visszatérő, felfegyverzett magyar katonákat leszerelte és hazazavarta. Nem rajta múlt, hogy Magyarország nem tűnt el végleg a térképről.

A németeken az önfeladási őrület csak a múlt század hetvenes éveinek közepe óta öltött kóros méreteket. Előtte még a legpusztítóbb járványok és háborúk után is viszonylag rövid időn belül kiheverték az emberveszteségeket, gyorsan újraépítették országukat is. Az első világháború után 1920-ban a termékenységi mutatójuk egészen a második világháborúig 2,4–2,5 között mozgott. Még a második világháború hétmilliós veszteségére is gyors volt a népesedési válasz. Az 1950–1970 közötti két évtizedben is 2,3–2,4 körül mozgott a termékenységi mutató, ami szolid népszaporulatot jelzett. A önfeladás legbiztosabb jele, a zuhanó születésszám a közel másfél évtizedes szociáldemokrata kormányzás idején (1973–82) indult el, és tart azóta is.

Németországban a németként születettek száma fogy, a nem németnek születettek száma gyorsan emelkedik. Erről szót ejteni hivatalosan azonban maga a politikai korrekt beszéd elleni legfőbb vétség. Scholz kancellár megállapítása bár döbbenetes, de csak a tényt igazolja vissza, hogy bevándorlóországgá váltak. Ahhoz, hogy mindennek Európa egészének az életére várható hatását meghatározzuk, érdemes a német múlt ügyeiben is legalább vázlatosan kutakodnunk.

Közel két évezredet kellene áttekinteni, de a 800-tól napjainkig eltelt időt különös gonddal.

A hajdani Római Birodalommal már annak császárkori idején is intenzív kapcsolatban lévő germánok (a németek számos törzsbe rendeződött elődeit hívjuk így) lényegében megörökölték az addigra már kereszténnyé lett birodalom nyugati felét. 800-ban, évszázados széttagoltság után Nagy Károly császárral az élen megalakították a hivatalosan 1806-ig fennálló birodalmukat (Holy Roman Empire). A mindenkori császár személyéről a választófejedelmek döntöttek, a császár fejére a római pápa tette a koronát. Az egymást követő császárok szinte kivétel nélkül német nemzetiségű uralkodócsaládokból kerültek ki. Amikor 1519-ben ismét császárnak való jelölteket kerestek, Európában a pénzuraknak már nagy volt a befolyásuk.

A választásnál is a pénz, főként annak összege volt az ász. Korábban X. Leó pápának a trónja is sokba került. Éppen a mi jelöltünket, Bakócz Tamást ütötte el a pápaságtól. Nem volt ez másképpen a császári korona ügyében sem. Az 1519-ben a trónra kerülő V. (Habsburg) Károlynak mások mellett meg kellett küzdenie az erős hatalmi pozíciót bíró I. Ferenc francia királlyal.

A Fuggerek által juttatott nyolcmillió arany obulus volt a meggyőző érv mellette.

Ferenc francia király bosszúból a hazánkra törő Szulejmán császárt támogatta. Károly az osztrák tartomány felett uralkodó öccsének sem juttatott annyi pénzt, hogy a II. Lajos után üresen maradt trónt végképpen megszerezze, noha hazánkra a Habsburgok már régóta vágyakoztak. A császárt hitelező Fuggereknek viszont nálunk is nagyon is intenzív volt a jelenlétük főként a nemesfémügyletekben, nem kis részben ez is hozzájárult az ország katonai felkészületlenségéhez.

A német nemzet Szent Római Birodalmában a pénzbefolyás trónig elérő megjelenése nagy erkölcsi megrogyást okozott, hiszen minden eladó volt, a pápai és a császári trón is. Egyházszakadásra azután került sor, amikor már a bűnbánatot is pénzért árulták (búcsúcédulák). A forgalmazásban a Fuggerek vállaltak feladatokat. Még várat magára annak pontos tisztázása, hogy az 1517-től datálható valláserkölcsi alapú reformáció vagy az időközben merkantilista alapon kiélesedett pénzügyi ellentétek vezettek a középkor akkori legnagyobb háborújához, a harmincéves háborúhoz (1618–1648). A harmincéves háború véget vetett a német birodalmi Európának.

A német területek apró kis államocskákra szakadtak. Formálisan 1806-ig ugyan a Habsburgok voltak a császárok, de Európa ügyeit két évszázadra inkább a franciák vették kézbe (1648–1870) A nagy francia forradalom még rövid időre Napóleont francia császárként lényegében Európa császárává emelte. Seregei úgy mentek át a németeken, mint kés a vajon. A német birodalmi újraébredés csak a 19. század közepétől indult el. Először éppen a saját házuk táján kellett rendet teremteniük a birodalomépítő poroszoknak azzal, hogy a Napóleon után döntő befolyást szerzett Rothschild-pénzbirodalom hatása alá került Ausztriát tönkreverték.

1870-ben befellegzett a francia világnagyságnak is Sedan alatt. A történelem fintora, hogy a franciák indítottak a poroszok ellen háborút. Aztán mégis a Német Birodalom újjászületése került napirendre. A porosz királyt célzatosan Versailles-ban koronázták császárrá. A háromnegyed százados, ismételt német birodalmi törekvés két véres világháború után hunyt ki végleg. A németeknek 1945 után meg kellett barátkozniuk az új realitásokkal. A nekik felkínált ajánlatot elfogadták: visszaengedünk benneteket az üzleti életbe és az ezzel is járó jólétbe, hiszen ez nekünk is érdekünk. Cserébe azt kérjük, hogy végleg felejtsétek el, hogy kik vagytok és mit akartatok. A németek ráálltak az alkura, be is tartották. Jutalomként harminc éve még újra is egyesülhettek.

A németek az elmúlt fél évszázadban teljesen megváltoztak. Ma már nem az a nép, ami az elmúlt évszázadok alatt világraszóló alkotásokat tudhat magáénak a tudomány, a művészetek vagy éppen a népjólét megteremtésének területén. Vég nélkül lehetne sorolni azokat a németeket, akik nagyot alkottak, és nevük azóta is fennmaradt: Goethétől Thomas Mannig, Beethoventől Wagnerig, Luther Mártontól a nagy birodalomépítő Bismarckig, de a nagy feltalálókat, Siemenst, Ottót vagy éppen Dieselt se hagyjuk ki sok más híresség mellett.

Ma viszont azt halljuk egy magas rangra jutott bevándorlóeredetű állami tisztségviselőtől, hogy német kultúra nem is létezik. A németek azonban mégis újra birodalomszervezésbe kezdtek, az európai egyesült államok létrehozásán fáradoznak. Kormányprogramjuk szinte lemásolta azt, amit az Európai Bizottság élén az ugyancsak német Von der Leyen asszonnyal és nagyszámú globalista főbiztossal ugyancsak megvalósítani igyekszik.

Az unió vezérkara egész Európát akarja bevándorlókkal elárasztani, ebbe illik Scholz állítása, hogy Németország máris bevándorlóország. Az Európai Unió és benne a legfajsúlyosabb tagország, Németország ma a tradicionális európai élet évezredes, szervesen fejlődő kultúrája helyett ismeretlen, új kultúrát kínál, aminek szükségszerű velejárója az európai népek fokozatos felszámolása.

A német jövővízió az európai létmód halálát vetíti előre. Kedves németek! Az elmúlt több mint egy évezredben rengeteg közös dolgunk volt veletek, jó, rossz egyaránt. Többször a nagy bajba is belevittetek bennünket, mert sokkal erősebbek voltatok, ezért nekünk sem volt más lehetőségünk. Igaz, amikor kapcsolataink hajnalán ránk akartátok kényszeríteni a végpusztulást 907-ben, jól megjártátok. Ma határozottan mondjuk nektek, hogy a halál kultúrájában, a megsemmisülés útján egyáltalán nincs kedvünk társutasként mellétek szegődni. Ezt azért sem tehetjük, mert a sors kegyeltjeiként még a nemzeti imádságunk baljós soraiban sejtetett végpusztulást is sikerült eddig elkerülnünk, és ezután is ebben bízunk erősen.

Sajnos nemcsak kértek minket őrültségeitek követésre, hanem zsaroltok is ennek érdekében. Azt állítjátok, hogy a közös költségvetésbe kötelező a befizetés, de a járandóságok kifizetése a ti őrületeitek elfogadásától függ. Eközben példás demokratáknak tartjátok magatokat. Hajánál fogva előrángatott őrültségeiteket nevezitek újabban európai értékeknek, ráadásul közös értékeknek. Ezekre építetek olyan „törvényeket”, amelyeket soha nem fogadhatnak el a zsarolt nemzetek, hiszen nemcsak a józan ésszel ellenkeznek, de az érvényes alkotmányokkal is. Néha azt is kétségbe vonjátok, hogy a nemzeteink alkotmányai érvényesek.

A mi közös utunk itt véget ért. Nagyon reméljük, hogy az Európa ravatalához vezető úton még ti is időben megfordultok, vagy népetek józanabb fele fordít meg benneteket.

Boros Imre
közgazdász