Ortodox és unortodox gazdaságpolitika és válságkezelés

2022. 01 07. 08:31

A görög és a magyar példa

Surányi György (képünkön) és Bokros Lajos az IMF-fel társulva „ismét megmentett” bennünket.
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Adjunk a dolgoknak olyan neveket, amelyek alapján felismerhetők. Ami a gazdaságot illeti, ideje lenne végre az ortodox-unortodox elnevezési hamisságtól végleg megszabadulni és helyette globalista és patrióta gazdaságpolitikáról beszélni.

A globalista világ szellemi holdudvara mindenütt – és jól kitapinthatóan hazánkban is – kénye-kedve szerint játszik fogalmakkal, jelenségekkel és főként a hozzájuk kapcsolódó jelzőkkel és elnevezésekkel. Mindig a neki kedvezőket ragasztja vagy veszi le. A közvélemény – ha reagál is – nagyon vérszegényen, inkább tudomásul veszi, és maga is ezeket az „innovatív” megnevezéseket követi.

A második világháború előtt a nőkről, ha gyermeket vártak, a vallásgyakorló emberek azt szokták mondani, hogy áldott állapotban vannak, mások várandósként tisztelték őket. A kommunizmus elnevezési „vívmánya”, hogy az érintett hölgyek terhesek, és azóta is azok minden hivatalos iratban is. Hatalmas az érzelmi szakadék az áldás és a teher között, erről regényeket lehetne írni. Világmegváltóék úgy kívánnak kedvező színben feltüntetni a közvélemény előtt inkább eltűrt, mint kedvelt jelenséget, hogy a köznapi elnevezés helyett egy nagyon is pozitív érzelmi tartalmút biggyesztenek rá. A homoszexualitásra kitalált meleg jelző erre tipikus példa. A szeretet szokott korábban meleg lenni, egyebek mellett. Ezek a nyelvi lelemények nagyon is sok hasznot hoznak nekik, megvallott vagy titkolt társadalomátalakító céljaik elérésében.

Ki hitte volna, hogy egyes szimbólumok kisajátításában is roppant eltökéltek és eredményesek. Az égen megjelenő szivárvány színei ősidők óta az emberekben reményt keltenek. Talán ez volt az oka, hogy a korai kereszténység óta a szivárványt az egyház is az ember felé sugárzott reménységgel azonosítja. Néhány évtizede – arcpír nélkül – ezt a szimbólumot is kisajátították. A küldetéstudatos világmegváltók mellett felsorakozott világmédia simán átsorolta a szivárványt a mindenféle nem hagyományos szexuális szubkultúrák jelképévé. Ma tíz megkérdezett közül kilencen a szivárványt ezzel a törpe kisebbséggel azonosítják.

Miért is ne működne az elnevezésbörze éppen a gazdaság területén, ha hasznot hozhat? Erről szól a címben jelzett ortodox és unortodox gazdaságpolitikai ellentétpár. Unortodox jelzővel a kormánypártok által folytatott gazdaságpolitikával kapcsolatban divatos 2010 óta szólni. A két elnevezés jelentése magáért beszél. Az ortodox szó azt a tartalmat hordozza, hogy valami rég bevált, és emiatt követendő. Az unortodox ettől eltérő, nagyon is kockázatos, inkább előbb, mint utóbb, de csődbe visz. Addig már nem terjedt a kurázsi, hogy a konzervatív szót használják saját kedvenc gazdaságpolitikájukra. Ennek ellentétpárját (progresszív=haladó) ugyanis már régen lestoppolták maguknak. Konzervatívok meg progresszívek egyszerre azért még ők sem lehetnek. Hazánkban már 1982 táján folyt az ortodox gazdaságpolitika, ha nem is így hívták akkor. A siker érdekében az IMF is „segített”, hiteleket adott. Ortodoxabb gazdaságpolitikát el sem lehet képzelni, mint amit az IMF sugall, támogat és ellenőriz.

Boros Imre: – Csak az volt a kérdés, hogy hazánk vagy Görögország jut-e először csődbe.
Fotó: archív

Cserébe az ortodoxiaikon IMF 1982-től csak azt kérte, hogy nyissuk meg az import előtt a piacainkat. Ezt a folyamatot – az importliberalizálást – nevezte el a közgazdasági szakzsargon annak idején liberónak. Az igaz, hogy a korábbinál sokkal több importtermék érkezett, amit a hazai közönség már régóta várt, egy kis részük meg is tudta vásárolni, de cserébe a pénz vastagabb csövön áramlott kifelé, és – egyéb okok mellett – gyorsan nőtt az eladósodás. A „piac” ortodox alapon úgy dia­dalmaskodott, hogy jött be a sok mesés áru, de a piac másik, kártékony „vívmányát” elhallgatták, hogy közben az ország tovább adósodott. Végül ez is piaci győzelem volt, de nem a miénk.

Vérbeli ortodox gazdaságpolitika folyt nálunk 1995-től, amikor Bokros és Surányi az IMF-fel társulva „ismét megmentett” bennünket (sajnos éppen a józan önérdekünktől akkor is). Pénzünket, a forintot is annyira piacosítottuk, hogy a „nagy piacnak” csak a be nem avatott szereplői nem tudták gennyesre keresni ezen magukat. Az ügyes piac két-három százalékért felvett dollárokat váltott át forintra és tömték ki vele az államkasszát 25-35 százalékos hozamú forintkötvényekkel.

Az „afrikai standard” szerinti csúszó leértékelés jól kiszámíthatóvá tette a „befektetők” kockázatát a gigantikus – húsz százalék feletti – árfolyamhaszon felét sem emésztette fel. A nagy – baráti – piacnak való megfelelési kényszer hatására időnként még magáról a piacról is megfeledkeztek Surányiék, ha „piaci” barátaik érdeke azt diktálta. Az állam tulajdonában lévő ipari, kereskedelmi és pénzügyi vagyont úgy adták át a „nagy piacnak”, hogy ahhoz igazán csak a saját szívükhöz közeli piaci szereplők juthattak. Ezeket a hazai családi ezüstöket anélkül adták el, hogy kitették volna versenyeztetésnek, mondjuk a frissen megnyitott tőzsdén történő értékesítés keretében. Pár hónap múlva az egyik új „piaci” tulajdonos a tőzsdére lépett a bagóért megszerzett papír kisebb csomagjával, és a vételinél háromszor magasabb árat zsebelt be.

A legszemléletesebb eseteket ortodox és unortodox gazdaságpolitikák összehasonlítására a 2008-tól napjainkig terjedő időszak adja hazánk és Görögország példájának összevetésével. 2008-ban a nemzetközi sajtó vad találgatásba kezdett, hogy a pénzügyi válság közepette hazánk vagy Görögország jut-e először csődbe. A média mindkét esetben biztosra vette a csődöt, a találgatás tárgya az elsőség volt. A 2008-as állapotában a magyarnál jóval erősebb görög gazdaság államadósságszintje közelítette a GDP száz százalékát, míg mi 85 százalék körüli szinten voltunk. Mindkét ország haladt az ortodox mezsgyén, mi 2010-ig, a görögök pedig a nagy nemzetközi (IMF, EU, ECB) trojka által megajánlott segélycsomagig és azt követően a mai napig. Magyarországon 2010-ben kezdődött el a sebtében unortodoxnak elnevezett gazdaságpolitika. (Az újszerű elnevezés is innét datálódik.)

Lényegét nagyon is jól ismerjük mára. A fő szempont, hogy a gazdaság erőre kapjon, erős növekedésnek induljon, és sokkal több jövedelmet termeljen, mint korábban. Ennek érdekében a kormány igyekezett a korábban bagóért eladott nagy stratégiai cégeket a pénzügyek, a közszolgáltatások területén ismét nemzeti tulajdonba venni. Fontos szempont volt, hogy minden jövedelem adózzon, noha csökkenő mértékben, beleértve a hazánkban működő külföldi nagykereskedelmi, energiaszolgáltató, telekommunikációs cégeket is. Így kerültek ismét nemzeti kézbe bankok, áram- és gázszolgáltatók stb. Ezzel egy időben lehetővé vált, hogy a nekünk mindig készséggel „segítő” IMF-től ügyfélként elbúcsúzzunk.

Az unortodox lépések közül külön nevesíteni kell a hazai jegybankot, ahol az érvényes kinevezési sajátosságok miatt csak 2013-tól következhetett be az unortodoxia. Ennek fontos megnyilvánulása volt a vezető kamatlábak rekordsebességgel és piaci megrázkódtatás nélkül történő landoltatása, annak ellenére, hogy a korábbi jegybanki ortodoxok a lépésektől összeomlást vizionáltak. Görögországban máig az ortodoxia van divatban, kezdetben a hagyományos megoldással próbálkoztak, hogy majd az IMF fog „segíteni”. A 2008–2009-es nagy pénzügyi összeomlás azonban rávilágított, hogy az IMF-nek nincsenek elegendő forrásai a problémák kezelésére. Emiatt a Görögországban „segíteni akaró” ortodoxok összeadták, amijük volt, és létrejött a trojka, az IMF, az ECB és az EU hármasa. Máig ők mondják meg, hogy görög ügyekben mi is az igazság, és merre vezet az előre. Minden szinte fordítva van és volt, mint nálunk. Görögország nem visszavásárolta stratégiai jelentőségű vállalatait, inkább eladni kényszerült azokat.

Kormányellenes tüntetők tiltakoztak az újabb megszorító intézkedések ellen az athéni parlament előtti Szintagma téren 2016. június 15-én.
Fotó Jánisz Koleszidisz/MTI/EPA

Az ország életében a kereskedelmi hajózás az idegenforgalom mellett a fő devizaszerző ágazat. A pireuszi kikötő a kínaiak többségi tulajdonába került, ez történt sok további, korábban görög állami céggel is. Látványos visszaesés következett be a görögök jövedelmében is. A nyugdíjakat és az állami alkalmazottak fizetéseit  harminc-negyven százalékkal vágták vissza. Jelentős mértékű elbocsátások voltak. Az évek óta folyó dráma egy pontján komolyan felmerült, hogy a görögök kilépnek az euróövezetből, vissza a drachmába, mert úgy tűnt, hogy átmeneti nehézségek ellenére jobban boldogulnak a nemzeti pénzzel, mint az euróval. A kiugrási kísérletet a nemzetközi pénzvilág – és néhány, az ortodoxiában személyesen is érdekelt görög közreműködő – sikerrel akadályozta meg. Ők óriási spekulatív hasznot tettek zsebre a görög államkassza terhére, a görög eurókötvények árfolyamának általuk tudatosan keltett ingadozásán.

A nemzetközi pénzpiac és a trojka „nagy ívű” segítségét igazán a görög gazdaság sínylette meg, 2008-tól kilenc éven keresztül GDP-növekedés helyett visszaesés volt. A vérszegény hároméves (2017–2019) növekedést 2020-ban, ezúttal a covid miatt ismét 8,2 százalékos visszaesés követte. Közismert, hogy a hazai gazdaság az érintett években történelmi léptékű dinamikus növekedésben volt, amit jól jelez az egy főre jutó nemzeti jövedelem alakulása 2008 és 2020 között, a 2010 utáni éveknek köszönhetően. Hazánkban ma 130 százalékon állunk, Görögországban pedig visszacsúsztak 57 százalékra. Arról se feledkezzünk meg, hogy hazánkban az unortodox években jelentős államadósságszint-csökkenés következett be, és még a pandémia sem tudott bennünket a gyurcsányi magaslatokba visszalökni, miközben a 2008-as induló 100 százalékos görög adósságszint 2020-ban már a GDP 205 százalékát tette ki.

Fejezzük be azzal, amivel indultunk, szabaduljunk meg a globalista holdudvar elnevezésterrorjától. Adjunk a dolgoknak olyan neveket, amelyek alapján felismerhetők. Ami a gazdaságot illeti, ideje lenne végre az ortodox–unortodox elnevezési hamisságtól végleg megszabadulni és helyette globalista és patrióta gazdaságpolitikáról beszélni. Ha a saját területén mindenki elvégzi a házi feladatát, és a dolgokat valós tartalmuk szerint nevezi el, sokkal tisztább lesz a kép. Ebben reménykedem.

Boros Imre
közgazdász