Egy légiós távozott, egy érkezett

2021. 12 06. 12:50

A szezon végéig kötöttek szerződést Jonathan Holtonnal.

Magas poszton erősített a Zalakerámia ZTE KK: Chris Harris távozik, helyette Jonathan Holton érkezik a szezon végéig.

Puskás Artúr szakmai igazgató így nyilatkozott:

– Szeretném megköszönni Chrisnek a ZTE-ért tett erőfeszítéseit és szeretnék minden jót kívánni neki további pályafutásához. Erősítésre volt szükségünk a palánkok alatt. Olyan játékosban gondolkodtunk, aki kellően mozgékony, védekezésben képes megtartani az ellenfél játékosait, támadásban pedig mindkét belső poszton tud minőségben segíteni. Jonathan beleillik ebbe a profilba. Keményen és jó érzékkel harcol a lepattanókért. Érkezésével gyorsabb kosárlabdát tudunk játszani, valamint nőnek a szerkezeti variációs lehetőségeink.

A 30. életévében járó, 201cm magas amerikai kosárlabdázó Miamiban született, aki a West Virginia Egyetem elvégzése után az argentin Obras csapatában kezdte meg profi karrierjét, ezt követően szerepelt még a mexikói CB Santos San Luis csapatában. Európában először az észt Kalev/Cramo gárdájában szerepelt a 2019/20-as bajnoki szezonban, ahol a VTB Ligában is pályára lépett. A tavalyi szezonban a dominikai Huellas csapata következett, majd az idei bajnokságot a holland Feyenoord csapatában kezdte meg, ahol 9 mérkőzésen 26 perc alatt 14,7 pontot és 10,7 lepattanót átlagolt. (Forrás: Zalakerámia ZTE KK)