Zalai polgármesterek találkozója Gellénházán
Ötmilliárddal támogatja a kormány a Falusi Civil Alap tartaléklistás pályázatait
A kormány a Magyar Falu Program keretében meghirdetett Falusi Civil Alap tartaléklistás pályázataira 5 milliárd forint forrást biztosított, melyből 1428 civil szervezet tevékenységét tudják támogatni – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Zala megyei Gellénházán, a program polgármesteri találkozóját és fórumát követő sajtótájékoztatón.
A Magyar Falu Programot 2018-ban indította el a kormány, az első évben a kistelepülési önkormányzatok, valamint a falvakban működő egyházközségek fejlesztésére lehetett benyújtani a pályázatokat – emlékeztetett Gyopáros Alpár.
Az elmúlt esztendőben a falusi civil szervezeteket célzó támogatás – a Falusi Civil Alap – létrehozásáról döntött a kormány. Tavaly összesen 5 milliárd forint értékben csaknem 1600 pályázó nyert el támogatást. Idén, az év elején újabb 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot írtak ki, év közepéig 1500-1600 falusi civil szervezet nyert el a pályázati támogatást.
A Falusi Civil Alap az indulástól kezdve 4500 falusi civil szervezet számára összesen 15 milliárd forint pályázati forrást biztosított. Az elnyert pályázati támogatást a civil szervezetek a tulajdonukban lévő vagy az általuk működtetett (jellemzően önkormányzati tulajdonban lévő) ingatlanok, egyebek mellett klubhelyiségek, közösségi terek fejlesztésére fordíthatták. Erre a célra maximum hatmillió forintot igényelhettek, gépjárműbeszerzésre ötmillió forint pályázati forrást nyerhettek el, kisebb értékű eszközök beszerzésére, valamint rendezvények szervezésére pedig kétmillió forintos pályázati igényt nyújthattak be.
Gyopáros Alpár kiemelte: a falusi civil szervezetek érdemesek a támogatásra. A vállalt tevékenységek – az önkéntes tűzoltóegyesületek részt vesznek a balesetmegelőzési programokban, valamint a katasztrófák elhárításában, a polgárőregyesületek a rendőrséggel együttműködve segítik a közbiztonság fenntartását, a lokálpatrióta egyesületek aktív részesei a faluszépítő munkának, a környezetvédelemnek – mellett a „közösség motorjai”, a közösségi élet aktív résztvevői; többek közt segítik a falunapok szervezését, környezetvédelmi munkákat végeznek, segítik az illegális szemétlerakók felszámolását – hangsúlyozta.
A Magyar Falu Program – benne a Falusi Civil Alap – a következő évben is folytatódik: januárban kiírják az újabb pályázatokat, a falusi civil szervezetek pedig a jövőben is számíthatnak a kormány támogatására – jelezte a politikus.
A találkozóra Zala megye 1. számú választókerületéből érkeztek polgármesterek. A körzet országgyűlési képviselője, Vigh László beszédében kiemelte, hogy a program segítségével olyan beruházások valósulhattak meg, amikre korábban nem volt lehetőség. (Forrás: MTI, Zalatáj)