Átadták a Galamb utcai 100 férőhelyes új parkolót Egerszegen

2021. 09 30. 07:51

Fotók: Seres Péter/Facebook

100 férőhelyes parkoló épült Zalaegerszegen belvárosában, az egykori Galamb utca helyén, ami ezentúl a gépkocsival közlekedők mindennapjait segíti. A Modern Városok Program legújabb eleme 218 millió forintos kormányzati támogatással, állami forrásból valósult meg.

A fejlesztések során nagyon fontos a városrehabilitáció – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester a sajtóbejáráson. A parkolókapacitás bővítése azért is indokolt, mert a leendő belső tehermentesítő út harmadik szakasza itt halad majd el, valamint a megújuló múzeummal és az új múzeumi szárnnyal, az épülő helyi termék piaccal, a szintén készülő Dózsa iskola tornacsarnokával várhatóan növekedni fog a látogatók száma is. Három helyet a buszoknak tartanak fenn, azzal szemben pedig 97 személygépkocsi fér el a sorompós, jegykezelő automatával ellátott részen. Jegyeket az automatákban és mobillal is lehet vásárolni.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arra mutatott rá, hogy évente 5 százalékkal nő a gépjárművek száma, emiatt sok kérés érkezik a megállási, parkolási helyek létesítése miatt. A mostani létesítmény a környező, 500 méteres körzetben található közintézmények, kereskedelmi egységek elérését teszi könnyebbé.

A városrész önkormányzati képviselője, ifj. Böjte Sándor Zsolt elmondta, a fent említett intézmények mellett a nagyberuházások miatt megnő a város, azon belül is a belváros forgalma. Idén ugyancsak sikerült bővíteni a parkolóhelyek számát az olai városrészben és a Berzsenyi utcában is. A jelenlegi beruházás megkönnyíti továbbá a piacra, valamint a sporteseményekre látogatók dolgát.

Végül Kovalcsik Miklós, a Városgazdálkodási Kft. parkolási ágazatvezetője hozzátette, a parkolóba egymás mellett két sávban érkezhetnek az autók, ami meggyorsítja az áthaladást. (Forrás: Facebook)