„Ez a díj minden zalaegerszeginek szól…”

2021. 09 14. 12:15

Köszöntő az év polgármestere cím alkalmából

Balaicz Zoltán: – A feladatom továbbra is: gondos gazdaként alázattal szolgálni a szülővárosomat.

Idén 26. alkalommal szervezték meg a Városi Polgármesterek Találkozóját, ezúttal Szarvason, a felújított Tessedik Sámuel Múzeumban, ahol Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere Az Év Polgármestere elismerésben részesült.

A szeptember 10-én, pénteken, Szarvason rendezett ünnepség után szeptember 13-án, hétfőn Zalaegerszegen, az Arany Bárány Szálloda 127 éves dísztermében köszöntötték Az Év Polgármesterét, ahol beszédet mondott Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke és dr. Kovács Gábor, a városi önkormányzat főjegyzője is.

A rendezvényre meghívást kaptak a megye és a megyeszékhely vezetői, a város jelenlegi és az előző ciklusban dolgozó kormánypárti és ellenzéki önkormányzati képviselői, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői, az önkormányzati cégek vezetői, valamint a sajtó munkatársai.

Az Arany Bárány Szálloda dísztermében köszöntötték Az Év Polgármesterét.

Balaicz Zoltán polgármester Az Év Polgármestere díj kapcsán elmondta:

„Ez a díj rajtam keresztül minden zalaegerszeginek szól. Sokféle kitüntetésben és díjazásban részesülhetünk az életünk folyamán, de amikor a közösség és azok az emberek ismernek el, akikért dolgozunk, az mindig a legfontosabb. Márpedig a szavazáson ezt a bizalmat nyertem el, nemcsak a szülővárosomból, hanem szerte az országból. George Bernard Shaw egyszer azt mondta: »Vannak, akik olyannak látják a dolgokat, amilyenek, és azt kérdik: miért? És vannak, akik olyannak álmodják a dolgokat, amilyenek lehetnének, és azt kérdezik: miért ne?« Én ez utóbbi kategóriába tartozom. Amióta 2014-ben Zalaegerszeg polgármestere lettem, a munkámat szolgálatnak tekintem, mindig is a közösség építése, az emberekre való odafigyelés, a problémáik megoldása volt a legfontosabb számomra. Az Év polgármestere díj talán ennek a helyes útnak a visszaigazolása. Fontosnak tartom, hogy egy vezető végigjárja a ranglétrát, hogy megtanulja, hogyan lehet egy várost, egy közösséget szolgálni. Hiszem, hogy minden lépcsőfoknak jelentősége van az ember életében, s vallom, hogy ezt az utat kellő alázattal és szerénységgel, mindenki felé kedvesen odafordulva kell végigjárni. A szülővárosomért végzett szolgálatot igazi hivatásnak tekintem. Úgy gondolom, a díjjal azt a sokaknak például szolgáló lokálpatrióta összefogást ismerték el, amit Zalaegerszegen meg tudtunk valósítani. Mindenki, aki hozzánk látogat vagy itt él, nagyon gyakran mondja, hogy más településekhez képest városunk a béke szigete. S igen, Zalaegerszegen valóban létrehoztunk egy olyan összefogást, amelyben ugyan sokan sokfélék vagyunk és sokféleképpen gondolkodunk, de a legfőbb célokban és Zalaegerszeg fejlesztésében egyet tudunk érteni és együtt tudunk működni. A kölcsönös tisztelet mentén azt keressük, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt. Ehhez olyan lelkület, olyan értékmegőrzés és -továbbadás párosul, ami mostanra teljesedett ki igazán. Továbbá a fejlesztések, amelyek 2014 óta folyamatosan valósulnak meg. Az Év polgármestere díjat ugyan én vettem át, de nem csak nekem szól. Elismerés a családomnak, hiszen a támogatásuk és a nyugodt háttér nélkül nem tudnám végezni a munkámat. Szól a mellettem dolgozó csapatnak, a kollégáimnak és a teljes közösségnek, akikkel együtt elértük a sikereket. Ki kell emelnem közülük Vigh László és Héjj Dávid országgyűlési képviselőket, Palkovics László zalai miniszterünket, Semjén Zsoltot és Gulyás Gergelyt, akik különösen sokat segítenek. Köszönettel tartozom Sifter Rózsa kormánymegbízottnak, Pál Attila megyegyűlési elnöknek, Rigó Csabának, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elődömnek, Gyimesi Endrének, az alpolgármestereimnek, a város főjegyzőjének és aljegyzőjének, a képviselő-testület minden tagjának, a városháza osztályvezetőinek és dolgozóinak, az önkormányzati intézmények és cégek vezetőinek, dolgozóinak, és tulajdonképpen Zalaegerszeg minden polgárának, hiszen ez a díj kicsit talán minden zalaegerszeginek is szól. A feladatom továbbra is: gondos gazdaként alázattal szolgálni a szülővárosomat!”

A vezetőtársak körében…
Fotók: Seres Péter