A jövő szerintünk és szerintük

Mielőtt a nem is túl távoli jövő lehetséges forgatókönyvei elemzésébe belekezdenénk, szükségesnek látszik néhány lehatárolást megtenni. Jövő alatt a hétköznapjainkból hamar – akár néhány év alatt – kibontakozó létmódunkat értjük. A lehetséges forgatókönyvek azonosítása ezért nagyon gyors feltáró munkát követel meg. A tisztánlátást azonban sok – mára idejétmúlt – fogalmi megrögzöttség gátolja.

Mindenekelőtt idejét múlt a hagyományos pártfelosztás mentén történő gondolkodás. Az ezekre azonosításként kitalált jelzőknek sincs már régóta meg az eredeti tartalmuk. Korábban a baloldali jelző azt sugallta, hogy képviselői kormányra kerülve politikájukban a bérből, fizetésből és nyugdíjakból élők érdekeit helyezték előtérbe, a tőkejövedelmekkel és az azokból élőkkel szemben. A jobboldali jelző ennek éppen az ellenkezőjét sugallta.

Ha valakikről azt mondták, hogy liberálisok, mindenki a lazább megengedőbb szabályozottság híveit látta bennük, legyenek a szabályok a társadalmi együttélés vagy éppen a gazdaság működésének a normái. Az állam ne nagyon szóljon bele a polgárok ügyeibe a liberálisok szerint, sokkal kisebb államra van csak szükség. (Lenin még az állam jövőbeli elhalásáról is értekezett.) Amikor a választó az urnához ment, saját jövőbeli elvárásait alapul véve választhatott közülük.

A korábbi politikai színezetek jórészt nemzeti, állami lehatárolódásokat is jelentettek, és a tőke is döntő mértékben nemzeti (állami) keretek között és piacokon működött. Ez a működési módja azonban gyorsan megváltozott, mára a múlté, hiszen a tőke alapvető természetével került ellentmondásba. A tőke ugyanis mindig keresi a lehetőséget a minél gyorsabb megtérülésre, ezért az ezt akadályozó korlátok leküzdésére törekszik. Ennek iskolapéldája a nemzetközi méretű szabadkereskedelem politikai célzatú felkarolása a nemzeti piacokat vámokkal és egyéb korlátozásokkal védő rendszerekkel szemben

A tőke nagyon korán és főként titokban kezdte meg saját „érdekvédelmének” nemzetközi méretű megszervezését. Nemzetek felettivé válása előtt a kereskedelmi korlátok lebontása mellett a pénzrendszerek működése nyitotta meg igazán az utat, amikor standarddá alakult rendszer jött létre, az arannyal mint általánosan elfogadott nemzetközi pénzzel a középpontban. Kibontakozó működési szabadságának hamarosan a tradicionális államformák is útjába kerültek.

Az első lehetséges alkalommal nagyon is erőszakos módon meg is szabadult ezektől. Gondoljunk csak akár az angol vagy a francia úgynevezett polgári forradalmakra. Mindkettő az abszolút uralkodóház és személy szerint az uralkodó fizikai megsemmisítésével is járt. Az eszmei alapot ehhez a bűvös „szabadság” fogalmának imamalomként történő ismételgetése adta. A folyamatnak nem mond ellent, hogy fél évszázad köztársasági próbálkozás után az angolok mégis visszaállították a monarchiát, megfosztva az uralkodót eredeti kormányzati hatalmától, mert a kormányzat már a tőke találmánya, a pártok belügye lett, a nép pedig „szabadon választhatott”, természetesen a tőke által kitalált alternatívákból.

Az angol rendszer egyben utat is nyitott a korlátlan nemzetközi terjeszkedésre a magánpénzen alapuló birodalom szervezésére, valamint még arra is, hogy mások hasonló próbálkozását elhárítsák. Ennek iskolapéldái a napóleoni Franciaország legyőzése, de a többször is hasonló konkurens szerepre áhítozó Németország végleges kiszorítása is.

A tőke korlátozásoktól mentes diadalmenete azonban a második világháború után valósult meg a világpénzzé emelkedett amerikai magánpénz, a dollár révén, amit máig ismeretlen hátterű magántulajdonosok intézménye, a Federal Reserve System bocsát ki. A kibocsátott összegek és a kedvezményezettek is tőle függnek, de a felhasználási célok is.

A dollár dominanciája mára olyan mértéket öltött, hogy a nemzetközi kereskedelemben részt vállaló nemzetgazdaságok pénztartalékainak jóval több mint fele éppen dollárban van, a világpiacon kurrens, tőzsdéken is jegyzett áruk árképzése is dollárban történik. Nem nehéz belátni, hogy ennek a hatalmas méretű, a nagyvilágban a magánkibocsátók érdekeinek megfelelően működő pénztőke urai nagyon is törődnek tőkéjük immáron széles körű nemzetközi megtérülésével.

Ebben a realitásban célszerű a mai politika alakulásait elhelyezni, és a MI és az ŐK fogalmát azonosítani. Az ŐK fogalmába ezek alapján mindazok tartoznak, akik élethivatás-szerűen azon munkálkodnak, hogy ez a gigantikus tőke a nemzeti piacok fel- és kihasználásával mennél gyorsabb megtérülés után ontsa a hasznot tulajdonosai részére. Munkálkodásuk ezt a célt követi, cselekedeteik logikáját csak ennek alapján lehet megérteni, ugyanis ők személy szerint is ebben érdekeltek, egzisztenciájuk, karrierjük ennek a célnak a hű szolgálatától függ. Minden megingás megtorlással, leleplezéssel jár, aminek több példájával találkoztunk eddig is.

A MI fogalmába azok tartoznak, akik a tőke nemzetközi működésének logikáját ismerik, de arra törekednek, hogy vele kölcsönösen előnyös működési módokat, egyezségeket alakítsanak ki, ahol mindkét fél megtalálja a számítását. Ahol ŐK kerülnek kormányra, a megtermelt haszon egyre nagyobb része jut a megbízóiknak. ŐK abban is segítenek, hogy csapatuk a célországok adóterheit is nagymértékben elkerülje. ŐK kormányon minden eszközzel segítik megbízóik törekvéseit. Nagyon sokáig említeni sem volt célszerű, hogy ŐK egyáltalán léteznek.

Ma már ez szerencsére túlhaladott, ezért ŐK iszonyú sietségben vannak, mert művüket be szeretnék gyorsan fejezni. A MI-létet meg kívánják semmisíteni mielőbb és minden eszközzel, mert nagyon is útjukban van. Meg akarnak fosztani az identitástól, attól, amik vagyunk, ami miatt MI vagyunk. Iszonyú tempóra váltott a korábban csak csordogáló identitásfelszámolás. A keresztény hittől már jórészt sikerült az eltávolítás. Következnek a mikroközösségek, mint a család, amely náluk más megfogalmazást kapott (például két férfi egy kutya és egy örökbe fogadott gyerek is lehet család). Genetikai kapcsolat kizárva.

Korábban is nagyon ötletesek voltak pozitív fogalmak negatív színben történő feltüntetésében, tele vannak értelemmódosító nyelvi leleményekkel. ŐK találták ki, hogy az áldott állapotban lévő nő terhes. A teher nem szimpatikus. Ha valaki nemzetről beszél, rögtön kirekesztő, esetleg náci is lesz. Legutóbbi leleményük a természet adta nemiség megkérdőjelezése, relativizálása, a nemiség kiterjesztett természetidegen, megnyilvánulásainak egyenrangúvá, normává tétele (homoszexualitás) vagy a velük szembeni ellenérzések tompítása, az irántuk való érzékenyítés erőszakolása (pedofília).

A nagyfokú zavarodottságot más kultúrákban nevelkedett emberek tömegeinek behozatalával fokozzák (ellenőrizetlen migráció). Ne legyenek kétségeink, mindezek a történések a mennél nagyobb homogén identitás – MI-tudat nélküli tömeg – létrehozását célozzák annak érdekében, hogy az évszázadok óta titokban készítgetett művük, a világkormány megvalósuljon.

Tekintettel arra, hogy hazánk a MI-tudat megőrzésében a világ élvonalába küzdötte vissza magát, célszerű azt is áttekinteni, hogy ŐK eddig mit is csináltak, főként az után, hogy a kommunista, globalista törekvés megbukott, tehát az elmúlt harminc évben, immár liberális alapon. Minden dicséret megilleti ŐKET azért, hogy jó későn, csak most döbbentünk rá tömegesen a pártálcák takarása mögötti MI és az ŐK létezésére. Egyedül a hajdani SZDSZ-ről volt korábban is nyilvánvaló – de nagy késéssel –, hogy kezdettől fogva ŐK voltak, és ŐK-ként „tudták, merték és tették” is.

Mára az is nyilvánvaló, hogy ŐK már 1973-tól készültek, amikor az ország eladósítását elindították, mint az ŐK-et illető jövedelmek akkori fő forrását. A részleteket a szokásos konspiratív gyakorlatnak megfelelően állami szigorral sikerült titokban tartani. Nagy körültekintéssel saját kádereiket az ásatag, többpárti struktúrákba is nagy sikerrel építették be. Nagyban ennek tudható be az első demokratikus körülmények között választott kormány nagyfokú cselekvési bénultsága. A jelenség ma is működik, ám hatásfoka lényegesen csekélyebb, de nem elhanyagolható, hiszen beépített ügynökeiknek csak egy része lepleződött le (Fidesz-árvák).

Mára a MI és a ŐK elhatárolás nagyon is kézenfekvő. ŐK nagyon sokkal tartoznak a globalista struktúráknak, akik folyamatosan életben tartják őket. Itt lenne az ideje, hogy ŐK fizessenek a korábban jól begyakorolt módon. Ehhez arra van szükség, hogy jövő tavasszal megnyerjék a választásokat. Nem csak ŐK, de támoga­tóik is türelmetlenek, várják kamatostul, amit beléjük fektettek. Ne legyen kétségünk, minden követ megmozgatnak a közös cél érdekében. Legutóbb ezt Csehországban bizonyították.

Az EU az országot zsarolja a jogosan járó források visszatartásával, arra hivatkozva, hogy a megválasztott miniszterelnök „összeférhetetlen” pozíció­jával, jelentsen a mondás bármit is. MI azonban mindezen úrrá lehetünk, de sok a feladatunk. Választóinkat ismét meg kell erősíteni meggyőződésükben, hogy a jó oldalon állnak, nemcsak erkölcsileg, de kifejezetten anyagiak tekintetében is. ŐK ugyanis kellő hatékonysággal alkalmazzák a korábban már jól begyakorolt bedarálást, majd ha győznének, a szalámi taktikát. A hatalom 1947-es választási csaláson alapuló megszerzése után még évekig eljátszották, hogy széles tömegek állnak mögöttük.

A hajdani 1945-ös abszolút győztes párt emberéből, a volt kisgazda Dobi Istvánból államfő-imitátort faragtak, néhány szociáldemokrata is sokra vitte, mint Marosán György. Akik átlátták a dolgokat és ellenálltak, vagy menekülniük kellett, jobb esetben csak a börtön várt rájuk, esetleg egy kis túra a végtelen szovjet térben. Ne feledjük, hogy a rendszerváltás után tizenkét évig voltak az ország élén. Ezalatt mintegy háromévi jövedelemmel és vagyonnal rövidítettek meg bennünket egy szakértői cég (Tax Justice Network) szerint.

Boros Imre

közgazdász