Balaicz Zoltán az év polgármestere Magyarországon
„Az ember a szülőhelyét a Gondviselőtől kapja”

Balaicz Zoltán: – Mi, zalaegerszegi emberek büszkék vagyunk erre a településre, hiszen ez mi, magunk vagyunk!
Átadták az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat pénteken a 26. Városi Polgármesterek Találkozóján Szarvason.
Az Év polgármestere díjat Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg) kapta, aki 2014 óta vezeti a várost.
Az Év alpolgármestere elismerést Fórizs László (Hajdúböszörmény) érdemelte ki. Az év jegyzője Tatár Zoltán (Hódmezővásárhely) lett.
Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, a településvezetők egyik legfontosabb ismérve a szakmai felkészültség, tudás és tapasztalat mellett a választókhoz való viszony.
A díj azért különösen fontos, mert azt maguk a polgárok szavazzák meg; „ami a leghitelesebb visszajelzés” – tette hozzá.
A jó polgármester kapcsolatot tart a lakossággal, figyeli és alakítja a helyi gazdasági és társadalmi folyamatokat, „és ami a legfontosabb, sosem szakadhat el a választóktól” – sorolta.
A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak, a koronavírus-járvány különösen nagy terheket rótt az önkormányzati vezetőkre, akiknek a képviselő-testületek és közgyűlések hatáskörében is el kellett járniuk.
Dukai Miklós szerint a hatalom demokratikus gyakorlása nemzeti ügy, ami a nemzet felemelkedéséhez járul hozzá.
A jelöltekre online lehetett szavazni.
Szarvas másodszor adott otthont a díjátadónak. Babák Mihály (Fidesz-KDNP) – aki 2002-ben maga is elnyerte az Év polgármestere címet – köszöntőjében elmondta, Szent István a kereszténység mellett a jogállamiságot hagyta a magyar népre. Vannak olyan szakemberek, önkormányzati tisztségviselők, akik a Nyugat-Európából érkező támadások ellenére is teszik a dolgukat, működtetik az országot, irányítják az emberek életét.
Hozzátette, amikor közvetlenül az emberektől érkezik egy díj, „az picit többet jelent”, jelzi, hogy van értelme a munkának.
A rendezvényt 1995-ben szervezték meg először, ötletgazdája a Szféra Európa Kft. volt.
Oltványi Tamás, az ötletgazda-rendező Szféra ügyvezetője bejelentette, jövőre Komáromban „találkoznak a városi polgármesterek”. (Forrás: MTI)
* * *
Balaicz Zoltán 1978. augusztus 3-án született Zalaegerszegen. Édesapja id. Balaicz Zoltán (1948- ) Zalaegerszegért Díjas televíziós újságíró, a Zalaegerszegi Városi Televízió megalapítója és főszerkesztője, édesanyja Molnár Éva (1953-2020) adminisztrátor. Felesége, Balaicz Zoltánné Mándli Edit, pedagógus végzettségű, korábban több intézményben is tanított, jelenleg pedig a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának munkatársa, egyben a Zalaegerszegi Női Szalon elnöke. Gyermekük Balaicz Vendel.
Balaicz Zoltán 1981-1985 között az Ady utcai óvodába járt, ahol a Zalaegerszegért Díjjal elismert Péntek Gyuláné volt az óvónője, majd 1985-1997 között az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium tanulója volt, ahol Harsányi Mártonné, Hidasi Györgyné, valamint az ugyancsak Zalaegerszegért Díjas dr. Szabó Ágnes voltak az osztályfőnökei.
Felsőfokú tanulmányai során három diplomát szerzett:
1997–2001: Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (Szombathely), magyar–történelem szakos tanári diploma
2001–2003: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (Budapest), történelem szakos bölcsész diploma
2010–2012: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, közoktatási vezető diploma
Első munkahelye 2001 szeptemberétől a Széchenyi István Szakközépiskola volt, ahova Csapó József (szintén Zalaegerszegért Díjas) igazgató vette fel. Az iskolában – óraadó tanárként – egészen 2015 júniusáig tanított, akkortól már összeférhetetlenné vált a polgármesterséggel.
A tanítással párhuzamosan, ugyancsak 2001-ben Szalay Annamária akkori országgyűlési képviselőtől, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnökétől és dr. Gyimesi Endre akkori polgármestertől kapta azt a felkérést, hogy a Városházán felsőoktatási ügyekkel foglalkozzon. Így 9 éven át, 2001-től 2010-ig volt a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója. Ezen évek alatt indult el Zalaegerszegen a műszaki-mérnöki oktatás, bővült a többi képzés, sikeres pályázatokon vettek részt, és önálló karrá vált a számviteli főiskolai intézet is. Munkája elismeréseként kitüntetésben részesítette a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Pannon Egyetem is.
2002-től a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagja, 2006-2014 között választókerületi kampányfőnökként irányította a helyi választási küzdelmeket (2006-os országgyűlési, 2006-os önkormányzati, 2008-as népszavazási, 2009-es EP, 2010-es országgyűlési, 2010-es önkormányzati, 2011-es időközi, 2014-es országgyűlési), 2015-től a zalaegerszegi szervezet elnöke, korábban a Fidesz Kulturális Tagozatának Zala megyei elnöke, országos alelnöke.
15 évvel ezelőtt, 2006-ban megválasztották Zalaegerszeg belvárosi térsége önkormányzati képviselőjének, majd 2010-ben újra elnyerte a helyi polgárok bizalmát. A 2006–2010 közötti ciklusban az önkormányzat oktatási és ifjúsági bizottságának elnöki posztját töltötte be, 2010-ben pedig alpolgármesternek választották.
7 éve, 2014 októberében 64 százalékos szavazati aránnyal Zalaegerszeg polgármestere lett, 2019 októberében pedig 70 százalékos többséggel választották újra.
Az Év Polgármestere elismerés kapcsán Balaicz Zoltán elmondta: „Az ember a szülőföldjét nem választja. A szülőhelyét, ugyanúgy, mint a szüleit, az ember a Gondviselőtől kapja. Ezért ahhoz különös tisztelettel és elkötelezettséggel kell viszonyulnia. Mindig is hittem abban, hogy vannak dolgok, amiket nem mi választunk meg. A családunk, a környék, ahol élünk, a városunk! Mi, zalaegerszegi emberek büszkék vagyunk erre a településre, hiszen ez mi, magunk vagyunk! A dolgok, amik körülöttünk vannak. A sok apróság, aminek egésze a várost alkotja. Az élet egyik legnagyszerűbb és legmegtisztelőbb feladatának tartom, hogy szülővárosom, Zalaegerszeg polgármestere lehetek. A zalai megyeszékhely vezetőjének lenni nagy büszkeség, de a dicső múlt miatt komoly felelősség is! Pártolni a modernizációt, de megtartani az értékeket és a hagyományokat. Nem könnyű feladat, de megtiszteltetés, hogy ezt végezhetem. Szülőhelyem, lakóhelyem polgárainak felhatalmazása és bizalma erőt ad a legnehezebb feladatok megoldásához is. De Zalaegerszeg nem csak város, hanem otthon is. Az első anyai tekintet, az apai bátorítás, a nagyszülők bölcsessége, az első lépések, az első tanítási nap, az iskolák, a tanítók és a tanárok, a feleségem, a kisfiam, a családom, a barátaim – küzdelmek, sikerek és kudarcok elválaszthatatlanul kötnek Zalaegerszeghez. Tamási Áron szavait kölcsönvéve: a világon az a legfontosabb, hogy valahol otthon legyünk benne. Én akárhol is vagyok a világban, csak Zalaegerszegen vagyok otthon! A szülővárosomért végzett szolgálatot igazi hivatásnak tekintem, és talán magát Zalaegerszeget is, ahol mindenki megtalálja a jövőjét! Még egyszer köszönöm mindenkinek, hogy ezt a rangos elismerést megkaphattam!”