Rekordösszegű Zalaegerszeg költségvetésének főösszege

2021. 09 09. 13:13

Csaknem 75 milliárd forint a megyeszékhely költségvetésének főösszege – mondta Balaicz Zoltán.

A beruházásokkal, állami támogatásokkal együtt rekordösszegre, csaknem 75 milliárd forintra emelkedett Zalaegerszeg költségvetésének főösszege – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta: az északi ipari park közműveinek és közműcsatlakozásainak fejlesztésére a város 10,56 milliárd forint kormányzati támogatásban részesült, amelyből 8,35 milliárd forint már megérkezett az önkormányzat számlájára.

Kiemelte, az ipari park fejlesztése mellett az északi városrészben a teljes csapadékelvezető-rendszer is megújulhat.

A polgármester a szerdán hozott közgyűlési döntések között említette, hogy megkezdődött a volt KISZÖV-székház, az 1858-ban emelt egykori Korona szálló felújítása, a tervek között szerepel az egykori mérlegház visszaépítése, valamint az 1787-es első városháza felújítása is.

Hozzátette: a városépítészeti szempontból kiemelt jelentőségű, 1900-ban emelt épületet Zalaegerszeg a Modern Városok Program állami támogatásának segítségével megvásárolta. A helyi védelem alatt álló építményt a város állami keretből felújítja, majd ingyenes használatba adja a kormányhivatalnak.

A polgármester emlékeztetett, 2014 óta több mint négyezer új munkahely jött létre a zalai megyeszékhelyen.

Míg hét évvel ezelőtt a munkanélküliség magas aránya okozott gondot, mostanra komoly munkaerőhiány alakult ki, amelyet néhány vállalkozás úgy próbált megoldani, hogy az ország más részeiből, vagy a határon túlról hozott munkásokat, akiket saját szállókban helyezett el – közölte.

Az eddigi szabályozás alapján a városi övezetekben – ahol turisztikai szálláshelyeket lehetett kialakítani – is létrejöhettek ilyen munkásszállások, ami a helyi polgárok jelzései szerint zavart okozott – mondta Balaicz Zoltán.

Az önkormányzat a kormányhivatallal egyeztetve szabályozta a munkásszállások kialakításának lehetőségét: a nagyvárosias, a kisvárosias, a kertvárosias, a falusias lakóterületeken, a városközpontban, valamint az intézményi övezetekben ezentúl nem engedélyezett ilyen létesítmények létrehozása – közölte.

Kitért arra is, hogy állami beruházásban honvédelmi sportközpont épül a zalai megyeszékhelyen, a Munkácsy Mihály Szakgimnázium melletti területen.

Ez lehetőséget biztosít a kis tornateremmel rendelkező iskolának a testnevelésórák ottani tartásához. A sportközpont infrastrukturális hátteret biztosít a Munkácsyban szeptemberben indított a honvéd kadét képzéshez is – fűzte hozzá. (Forrás: MTI)