Erőszakolt, s még pénzt is kapott

2021. 08 19. 10:19

Európa tragédiája…

A svéd legfelsőbb bíróság bizonyára megvizsgálta a bűnöző „évgyűrűit”…

Nyolcszáznegyvenezer koronát (mintegy nyolcvanezer eurót, vagyis körülbelül 30 millió forintot) kapott a svéd államtól egy migráns, aki megkínzott és megerőszakolt egy nőt – mindezt egy megdöbbentő bírósági ítéletnek köszönhetően – írja a magyarnemzet.hu. Hiába mondták az orvosok, hogy már felnőtt, annak ellenére, hogy ő maga is bevallotta barátainak, a svéd legfelsőbb bíróság elfogadta az általa bemutatott bizonytalan eredetű útlevelet. Tehát kiskorúnak nyilvánították, idő előtt kiengedték a börtönből, és sok pénzt is kap. Áldozata nem kapott kártérítést.

Két szíriai migráns 2017-ben érkezett Svédországba, ahol azonnal menedéket és megélhetési költségeket kaptak. Néhány héttel később azonban súlyos bűncselekményeket követtek el Malmőben, ahol a fojtogatás során elraboltak és megerőszakoltak egy nőt. Néhány héttel később egy másik nőt elraboltak, bezártak egy pincébe, majd megverték és megerőszakolták.

Emellett számos más bűncselekményt is elkövettek, például zsarolást, lopást és tiltott vezetést.

A bíróság végül jogerősen 4,5 év börtönre ítélte őket, ám időközben jogvédők azt derítették ki, nem bizonyítható, hogy az egyik bűnöző betöltötte a 18. életévét a bűncselekmények elkövetése idején. Ezért a javára most 840 ezer svéd korona, mintegy nyolcvanezer euró kártérítést ítéltek meg.

Svédországban az ítéletet nagy felháborodás fogadta, különösen mivel az áldozatok nem kaptak kártérítést, és nem is kaphatnak ebből az összegből.

***

Mindez Svédországban történt. Ott, ahol az emberek jelentős részének elment a józan esze.

Úgy tűnik, ez jellemző leginkább az úgynevezett jóléti társadalmakra. Az anyagi jólét megölte a természetes emberi reakciókat, azt sem veszik észre, hogy ők viszont a jövőt ölik meg. A normális jövőt.

Ezektől az országoktól várjuk (vártuk) Európa megmentését. Ám ezek az országok már agonizálnak. Észre sem veszik, s már nincs is Svédország, Finnország, Németország (sorolhatnánk tovább) a hagyományos értelemben. Hamarosan a bevándorlók lesznek többségben. Annyi erejük azért még maradt, hogy azokat az országokat támadják az öreg kontinensen, ahol normálisan gondolkodik az emberek többsége.

A konkrét esetre térve: vajon a svéd legfelsőbb bíróság talárosai akkor is így vélekednének, ha az ő lányukat erőszakolják meg?

Ha mindez filmen történik, az ember rossz szájízzel jön ki a moziból. Ám ez a való élet Svédországban. S ez nem csak ott jellemző.

Ez már tragédia. Európa tragédiája…

Nem az esethez kapcsolódó, de aktuális kétely: vajon az afganisztáni bukás után megalakuló tálib-kormány hány diplomata útlevéllel ellátott terroristát küld majd Európába?

E.E.