Ha ilyen a barát, nincs is szükség ellenségre

Az alábbi cikk, hír, a könyv, az eset nem véletlenül foglalkoztat. Közeleg a választás Magyarországon, s egyre erősebb az érzés bennem, hogy hasonló folyamatok zajlanak hazánkban is, mint az amerikai elnökválasztásnál.

Sokszor bebizonyosodott már, hogy mennyire igaz a számtalanszor idézett régi mondás: Ha ilyen barátaink vannak, nincs is szükségünk ellenségekre.

Jut ez eszembe akkor, amikor egyre több olyan alak jelenik meg a magyar politika konzervatívként jellemzett oldalán, akinek korábbi ténykedése semmi jóval nem kecsegtet. S persze jönnek új szereplők, új éhes szerencselovagok, politikai kaméleonok is. Nemcsak országosan, hanem itt, Zala megyében, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, s még sorolhatnám.

Vannak közöttük olyanok, akik előszeretettel hivatkoznak elismert és hiteles konzervatív politikusokhoz fűződő állítólagos jó kapcsolatukra, barátságukra. Az emberek egy része ilyenkor gyanút fog, de idővel aztán készpénznek veszi a hivatkozást.

Tettem néhány próbát minap. Szembesítettem ezekkel a hivatkozásokkal egy-két politikust. Az eredmény? Szó sincs szoros barátságról, legfeljebb ismeretségről.

Vigyázzunk az ilyen,  előszeretettel magas funkcióban lévő emberekre hivatkozó alakokkal! Mert ha fordul a széljárás, már a másik oldal vezetőinek bizalmas barátjaiként tüntetik fel magukat.

E.E.

 ***

Választás a tengerentúlon: így halt meg a remény

Komoly szabálytalanságokat és csalásokat leplezett le egy szakértői csapat az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, derül ki egy új könyvből. Patrick M. Byrne beszámolóinak tanúsága szerint Donald Trump elnök elé a „sajátjai” gördítették a legnagyobb akadályokat.

Első sorból követte, és nem sokkal később könyvben írta le Patrick M. Byrne amerikai vállalkozó, a Deep Capture portál alapítója, mi minden történt az Egyesült Államokban 2020. november 3., azaz a legutóbbi elnökválasztás és 2021. január 20., azaz Joe Biden beikta­tása között.

A napokban magyarul is megjelent, A nagy választási csalás című könyvében Byrne siet leszögezni, hogy világéletében a libertáriusokra szavazott, nem a demokratákra vagy a republikánusokra – ez már csak azért is fontos, mert jelzi, hogy a szerző nem politikai érdekből foglalkozott a témával.

Felidézi, egy hónappal az elnökválasztás előtt széles körű egyetértés volt arról a mainstream médiában, hogy tömeges választási csalás történhet. Byrne hiteles szakértőkkel is beszélt a témáról, és mint írja, november 3-án minden, amiről azt jósolták, megtörténhet, valóra vált: felfüggesztették például a szavazatszámlálást, egyebekről nem is beszélve.

A szabálytalanságokkal kapcsolatos gyanú nagyrészt a Dominion szavazógépekre irányult. Egy sor alulról szerveződő hálózat jött létre a csalások feltárására, amelyek egy része annyira problematikus volt, hogy különösebb képzettség nélkül is szemet szúrt.

Byrne könyvében nemcsak a szabálytalanságokat és a szakemberek segítségével feltárt csalási módszereket részletezi, hanem kifejti azt is, mit kellett volna tenni a megelőzésükre, a választás után pedig csapatával egy tervet is kidolgoztak arra, miképp tudná Donald Trump elnök megmenteni a szerintük elcsalt választást.

A terv egyszerű, megvalósítható és erőszakmentes volt, többek közt arra terjedt ki, hogy a hat államban, ahol tömeges szabálytalanságokat rögzítettek, újra kell számolni a papírvoksokat.

Túl egyszerű lett volna, ha mindazt, amit kidolgoztak, sikerül is megvalósítani – derül ki a könyvből. Byrne filmszerű részletességgel írja le tapasztalatait és találkozóit Trump csapatával, majd magával az elnökkel.

A legnagyobb akadálynak maga a csapat bizonyul: a szerző tapasztalatai szerint néhány kivételtől eltekintve nagy részük alkalmatlan volt a rájuk bízott feladat elvégzésére, mások pedig – lénye­gében a Fehér Házban dolgozók fele – szándékosan az elnök ellen dolgoztak, nemcsak a választás után, hanem az azt megelőző években is. Élesen bírálja a Republikánus Pártot is, amely óriási összeget gyűjtött a csalások megállapítására, de valójában erre a célra nem költöttek belőle semmit.

Byrne szerint a csapatot vezető volt New York-i polgármester, Rudy Giuliani tevékenysége teljesen értelmetlen volt, Trump azonban ragaszkodott hozzá.

A szerző értékelése alapján azért, mert az üzleti életben edződött idős emberként megbecsülte a kevés megmaradt barátját, ebben az esetben azonban ez a lojalitás végzetes volt. Nem ír támadólag Giulianiról, elismeri az érdemeit, csak konstatálja, hogy ezzel a történelmi feladattal már nem tudott megbirkózni.

A szerzőnek és a Trump-csapat rátermettebb részének végül sikerül bejutnia az elnökhöz december végén. Trump itt szembesül leginkább azzal, milyen mértékben ellene dolgoznak a Fehér Házban, és felveti, mi mindent érhetett volna el, ha nem hátráltatják. Byrne megjegyzi, az azért tény, hogy Trump hajlamos volt a káoszteremtésre maga körül.

Az elnök éleslátása, rendkívül gyors felfogása és releváns kérdései egyébként lenyűgözik Byrne-t. Van egy pillanat, amikor látja az embert: a 74 éves Trumpot, aki fáradt, idős, és éppen akkor döbbent rá, hogy átverték, és talán le is győzték.

Az elnökkel való találkozó után még számtalan módon hátráltatják a csapat munkáját, pedig maga Trump is megpróbálkozik azzal, hogy az utolsó pillanatban megfordítsa az eseményeket. A könyvben szó esik a Capitoliumnál történt január 6-i erőszakról is, amelyre Byrne egyik lehetséges magyarázata az, hogy előre eltervezett akcióval hiteltelenítették a választás igaz­ságában kétkedőket.

Byrne könyvének végkicsengése elkeserítő. Elismeri, Trump egy ciklus alatt többet ért el, mint más elnökök két ciklus alatt összesen, mindezt úgy közben a saját kormánya hátráltatta. Ez nemcsak az amerikai demokráciának rossz hír, hanem Közép-Európának is, hiszen a Trump-adminisztráció évei alatt rossz emlékké vált a demokraták kioktató stílusa és a belpolitikába történő beavatkozások. A jelek szerint ez a stílus visszatér, hiszen éppen a napokban értekezett arról a tekintélyes Foreign Policy, miként kellene Washingtonnak beavatkoznia a magyar választásokba.

Őry Mariann
Magyar Hírlap