Egy magyar szurkoló levele

2021. 06 25. 11:13

Egy illúzióval kevesebb maradt…

Kint voltam én is Münchenben. Saját tapasztalataim:

Folyamatosan – és nyilván szándékosan, s indokolatlanul – minden helyszínt túlbiztosítottak rendőrökkel. Fenyegető jelenléttel voltak ott mindenhol, annak ellenére, hogy teljesen békésen viselkedett minden magyar. Sok család, kicsi gyerekek is voltak köztünk. Ugyanakkor nem látszott semmi személyes a rendőrökön, illetve látszott, hogy azért teszik amit tesznek, mert utasítják őket. Provokációk sora volt egész nap a városban, főleg a városvezetés (!) részéről. Az „új német zászló” kint volt minden buszon és villamoson. A városházán is ki voltak rakva. Színtiszta, felsővezetői provokáció volt, mert ma, azaz a meccs másnapján, már nem voltak kint!

A stadionba beléptetés kritikán alulian lassú volt. A magyar szektorokhoz csak 4 kapu volt. Olyan tüzetesen nézték át a szurkolókat, hogy úgy még az El Al-nál sem nézik át. A németek úgy grasszáltak a stadionban a szivárványos zászlóval, mintha az a nemzeti lobogójuk lett volna (kb. 6-7-ből 1-nél volt.). A szarházit – aki beszaladt és a himnuszunk alatt a válogatottunk elé állva rázta az „új német zászlót” – megtapsolták a németek.

A magyar B-közép fölötti szektorból két szarházi német a meccs első félidejének közepe táján elkezdte provokálni a magyarokat. Szerencsére a rendezők gyorsan kezelték a helyzetet, nem lett nagyobb botrány.

A meccs után a magyarokat egy kerülő, sáros földúton engedték csak vissza a metróhoz, úgy, hogy kb. háromszor váratták fölöslegesen a tömeget. A különmetróba minden ajtónál két, tetőtől talpig beöltözött rendőr préselte be még magát a magyarok közé, teljesen érthetetlenül, mert minden magyar békés és derűs/keserű volt.

Összegezve: most kimutatták a foguk fehérjét, s azt, hogy milyen is a német vendégszeretet. Addig vagyunk csak „barátok”, amíg úgy történik minden, ahogy ők akarják. Ha bármi nem úgy van, akkor jönnek az „izmozás” különféle szintjei a kellemetlenkedő gyarmati népséggel szemben. Semmit nem változtak 1945 óta. Akkor a horogkeresztért lelkesedtek pontosan ugyanúgy, mint most a szivárványért. Akkor horogkeresztes karszalagot hordtak, most szivárványosat. Csak idő és történelmi helyzet kérdése, hogy mikor alkalmaznak a jelenleginél keményebb módszereket az új vallás követésének kikényszerítésére.

Ha valakiben lett volna még illúzió, hogy számíthatunk-e bármi jóra „Nyugatról”, akkor ő a tegnap este tapasztalatai alapján leszűrheti magának a választ.

Laci